50 - Biacsics Boglárka - zen szellemiségű családállító, mentálhigiénés szakember

#mibensegíthetekpodcast #zen #zenszellemiségűcsaládállítás #mentálhigiénésszakember #képződődharmatanító Miben segíthetek? -50. rész- Biacsics Boglárka Mária -zen szellemiségű családállító és mentálhigiénés szakember , képződő dharma tanító visszatér Az 5-ös a kedvenc számom, ötödikén születtem. Ahogy írtam korábban is, az Podcast a gyermekem volt, nem vártam tőle semmit, mégis annyi csodát hozott nekem. Most egy időre szünetet tartok, és ebben a formában ennek a Podcastnek ez lesz az utolsó része, de a pihenő után újult erővel visszatérek majd. Az első részt velem Bogi készítette, majd vele is készült a 17. rész, majdnem egy éve. Úgy éreztem méltó, keretes szerkezetes lezárása lesz ennek az időszaknak, ha az utolsó részt is vele készítem. Beszélgettünk arról, hogy hogyan segít a zen a valódi jelenlétben, és abban, hogy mindent annak lássunk, ami, és ne vetítsünk rá a tapasztalásainkra, hogy a zen kóanok hogyan segítik az intuitív működést és a helyes konfliktus-kezelést . Beszélgettünk az egyszerű hétköznapi pillanatok fontosságáról, és, hogy szerinte valójában ezekben rejlik az igazi, mély spiritualitás - hogy mit jelent a humanisztikus pszichológiából eredő mentálhigiénés szemlélet és a zen szellemiség (valamint, hogy hogyan jön mindehhez az integrál szemlélet) - hogy milyen fontos a belső nő és a belső férfi egyensúlya, és, hogy milyen hosszú volt az út, amíg ez elkezdett benne balanszba kerülni, - hogy hogyan jött rá, hogy nemcsak a gyógyítás a küldetése, hanem a párkapcsolat is, és, hogy hogyan vitte el majdnem a szerzetes karmája, és hogy hogyan tudott benne összeérni a szigorú zen-es énrész és a szenvedélyes nő, és szokásunkhoz híven sokminden másról is. Köszönöm, hogy velünk tartottatok, követtetek, kommenteltetek, és a Miben segíthetek? kiscsaládjá váltatok nekem. Nincs itt a vége, csak változások zajlanak, szóval ki ne kövessetek, mert jövök vissza új energiákkal és Podcastekkel nemsokára. Bogi elérhetőségei: Facebook: https://www.facebook.com/biacsicsboglarka Instagram: https://www.instagram.com/uton_a_lelkedhez/ Timi elérhetőségei: e-mail: [email protected] Facebook: https://www.facebook.com/ensoulcoach Instagram: https://www.instagram.com/ensoulcoach/ Youtube csatorna: https://www.youtube.com/@ensoulcoach-dr.juhasztimea TikTok: https://www.tiktok.com/@ensoulcoach Bankszámlaszám ha támogatnád a Podcastet: Dr. Juhász Tímea e.v.- ( HU77) 10700574-74350782-51100005 Producer: Böröcz Tamás: https://www.facebook.com/eventomivideo Borító: Göschl Károly

Om Podcasten

Tudtad, hogy légzéssel akár traumákat is feloldhatsz a tudatalattidból? Vajon mi fán terem a családállítás, mit csinál egy Coach..? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatsz a „Miben segíthetek" című podcastemben, melynek során én, Dr. Juhász Tímea holisztikus Coach, ráktúlélő, számomra hiteles világi és spirituális segítőkkel beszélgetek az életútjukról és a szakterületeikről. Ha kíváncsi vagy, hogy milyen segítő módszerek közül választhatsz, hallgasd minden héten megjelenő adásaimat, melyekben első kézből kaphatsz pontos információkat, hogy rátalálhass a Te saját utadra.