48 - Bali Edina Zsanna - ABORTÁLTAK

#abortáltak #abortusz #önagunkabortálása #ráismerőkönyvek A mai részben egy régi, a szívemnek nagyon kedves vendég tér vissza, Bali Edina Zsanna, ráismerő könyvek irónője, rádiós műsorvezető, díjnyertes forgatókönyvíró, lélekbúvár, segítő és gyakorlatilag , számomra legalábbis, egy polihisztor. Anno a Miben segíthetek? 6. részében találkozhattunk vele, amiben az AZANŐ -Élet második feleségként című könyvéről beszélgettünk elsődlegesen, és már akkor megígértem neki, hogy még visszavárom. Visszavártam, hiszen az előbb említett könyvén kívül ismerhetitek még az Abortáltak című könyv szerzőjeként, a Világra jött szavak társszerzőjeként, melyet Varjú Tamással, szerelmével hívtak életre, és - többek között – A Gyógyító és teremtő írás műhely online kurzus megálmodójaként is. Ma azonban elsődlegesen egy , az egész társadalmat szintén mélyen érintő témáról , az Abortáltak című könyvéről lesz szó, mely 16 , nagyon különböző és mégis hasonló élethelyzetben lévő ember történetét mutatja be valós és átvitt értelemben történő abortuszáról. Beszélgetünk arról, hogy mi vihet rá egy embert a valós, szó szoros értelmében vett abortuszra, hogy semmi sem fekete vagy fehér, csak történetek vannak ÍTÉLKEZÉSMENTESEN. Edina azt mondja, hogy ez a könyv is időközben kiabortálódott a világból, és a beszélgetésünk hívta vissza az életbe, így úgy döntött az elektronikus verzió után ebből is készíttet majd nyomtatott verziót is, így nemsokára megosztom azt is, amikor majd megjelenik. Szóba kerül az is , hogy a szó valódi értelmén túl, annak átvitt értelmében is hogyan abortáljuk mi emberek magunkat nap mint nap, rendszeresen. Őszintén mondom, hogy ha a Szívhang törvény megszületése előtt kötelező lett volna a Parlamentben elolvasni Edina könyvét, biztos vagyok benne, hogy ezt a – véleményem alapján, - teljesen felesleges, de amúgy kegyetlen jogszabályt végül sosem szavazták volna meg a törvényhozók. Beszélgetünk még ezen kívül arról, hogy az elmúlt egy évben mi történt vele, hogyan vált külföldön is díjnyertes forgatókönyv íróvá első kisfilmjével, és ahogyan lenni szokott, sok minden másról is. Edina azt mondja a könyveit szívvel érdemes olvasni, én azt kérem ezt a Podcastet (is) szívvel hallgassátok meg! Edina Facebook oldal URL link: https://www.facebook.com/baliedinazsanna Weboldal elérhetőség URL link: https://www.baliedinazsanna.com/ Timi elérhetőségei: e-mail: [email protected] Facebook: https://www.facebook.com/ensoulcoach Instagram: https://www.instagram.com/ensoulcoach/ Youtube csatorna: https://www.youtube.com/@ensoulcoach-dr.juhasztimea TikTok: https://www.tiktok.com/@ensoulcoach Bankszámlaszám ha támogatnád a Podcastet: Dr. Juhász Tímea e.v.- ( HU77) 10700574-74350782-51100005 Producer: Böröcz Tamás: https://www.facebook.com/eventomivideo Borító: Göschl Károly

Om Podcasten

Tudtad, hogy légzéssel akár traumákat is feloldhatsz a tudatalattidból? Vajon mi fán terem a családállítás, mit csinál egy Coach..? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatsz a „Miben segíthetek" című podcastemben, melynek során én, Dr. Juhász Tímea holisztikus Coach, ráktúlélő, számomra hiteles világi és spirituális segítőkkel beszélgetek az életútjukról és a szakterületeikről. Ha kíváncsi vagy, hogy milyen segítő módszerek közül választhatsz, hallgasd minden héten megjelenő adásaimat, melyekben első kézből kaphatsz pontos információkat, hogy rátalálhass a Te saját utadra.