39 - Mohácsi Nusi - Shamobags és ökotudatos élet

A Miben segíthetek? - Podcast mai, 39. részében Mohácsi Nusival beszélgetek, aki többek között a Shamobags alapítója, és ökotudatos social media megjelenései által is ismerhetjük.Beszélgetünk arról, hogy mit jelent” szuperérzékenynek” lenni, hogy ábrándos kisgyerek korától mennyire vágyta ezért sokszor azt is, hogy egyedül is lehessen.Érintjük, hogy hogyan” mentek világgá” a férjével, aki akkor még csak a barátja volt, vállaltak munkát Ausztráliában majd utaztak vissza Ázsián keresztül Európába, és ez az út mennyire megváltoztatta Nusi életét és nézőpontjait, és hogyan hat még a mai napig is.Beszélünk még arról, hogy az ELTE-s filmszak után, a Shamobagen keresztül hogyan jutott el a hulladékgazdálkodásig, az ökotudatos mezőgazdaságig, a fermentálás és a gyógynövények világáig, és végül hogyan költöztek gyermekeikkel és férjével Nógrád faluba egy vályogházba épp a napokban.Kiderül vajon az ökotudatosság hogyan illeszthető be például a ruhák és színek szeretetébe, hogy lehet” túltolni” az öko-és hulladékgazdálkodást, vagy bármit az életben, illetve mit jelent az, hogy szerinte túlfogyasztjuk az időt, és beszélgetünk a klíma szorongásról is.Kiderül milyen termékeket készített és készít, mi az a Fordul az Évkerék Magazin, és milyen célból írja ezt, illetve hogyan telnek a mindennapjai édesanyaként egy ugyan nagyon vágyott, de teljesen új élethelyzetben, vidéken. Szóba kerül a Meseerdő képzés, ami felnőtteknek is szól, beszélgetünk kovászolásról, kalákákról, az ünnepek, rítusok jelentőségéről, az egyensúlyról vagy annak hiányáról, és a jövőbeli céljairól is. Nusi elérhetőségei: Instagram: https://www.instagram.com/shamobags/?hl=hu Facebook: https://www.facebook.com/mohacsianna Shamo bags: https://www.facebook.com/shamobags/?locale=hu_HU Shamo bags webshop: https://withloveforyou.hu/shamo-bags/ Timi elérhetőségei: e-mail: [email protected] Facebook: https://www.facebook.com/ensoulcoach Instagram: https://www.instagram.com/ensoulcoach/ Youtube csatorna: / @ensoulcoach-dr.juhasztimea Bankszámlaszám ha támogatnád a Podcastet: Dr. Juhász Tímea e.v.- ( HU77) 10700574-74350782-51100005 Producer: https://www.facebook.com/ttstudioteam Borító: Göschl Károly

Om Podcasten

Tudtad, hogy légzéssel akár traumákat is feloldhatsz a tudatalattidból? Vajon mi fán terem a családállítás, mit csinál egy Coach..? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatsz a „Miben segíthetek" című podcastemben, melynek során én, Dr. Juhász Tímea holisztikus Coach, ráktúlélő, számomra hiteles világi és spirituális segítőkkel beszélgetek az életútjukról és a szakterületeikről. Ha kíváncsi vagy, hogy milyen segítő módszerek közül választhatsz, hallgasd minden héten megjelenő adásaimat, melyekben első kézből kaphatsz pontos információkat, hogy rátalálhass a Te saját utadra.