35 - Komáromi Alexandra - kathak - és fúziós táncos, tűzartista

A „Miben segíthetek?” 35. részében Komáromi Alexandrával, Alival találkozhattok, aki fúziós táncos (többek között a kathak és tűztánc amiről beszélgetünk vele). Kiderül, hogy Ali, aki amúgy a Jászságból származik, már a kiságyban táncolt különböző reklámdalokra, és a nagy táncos filmeken felnőve a magyar néptánc hogyan adta meg neki a nagyon stabil alapokat.Beszélgetünk arról, hogy a Budapestre költözés és egy szabadtéri fesztivál hogyan nyitotta ki neki még jobban a tánc, különösen az indiai táncok világát, hogyan kötött ki Indiában az indiai tánctanára esküvőjén és maradt végül 4 hónapig először, majd hogyan változtatta meg ez a tapasztalás szinte teljesen az addigi életét. Szóba kerül, hogy végül hogy vezetett az út Indián keresztül, Párizsba a szerelmet követve (mindezt a COVID időszak alatt), ahol jelenleg éppen él, dolgozik és tanul, természetesen mindezt a tánc fókuszában. Kérdezem még arról, hogy hogyan koreografál, kiderül mit jelent neki az itthon, mik a jövőbeli tervei, hogy miben segíthet a tánc, és hogyan jött a képbe a tűztánc -tűzzsonglőrködés is. Beszélgetünk még arról is, hogy a tánc mire tanít, hogyan jelennek meg a női-férfi energiák mind a táncban, mind az életünkben, és hogyan kapcsolódik a spiritualitás a tánchoz, illetve Alihoz. Megismerhetjük az Egyed Brigitta, Gyulai Julcsi -val közösen létrehozott Nőikörbe hívó dal történetét, hallhatunk a klipforgatásáról, és hogy egyáltalán hogyan született meg ez a ko-operáció. Ali elérhetőségei:e-mail: [email protected]: https://web.facebook.com/alexandra.komaromi.52Instagram: https://www.instagram.com/alifusiondance/Youtube: https://www.youtube.com/@alexandrakomaromi3067Nőikörbe hívó dal videó klipje: https://web.facebook.com/juliagyulaimusic/videos/6401212336595386Csak audió: https://www.youtube.com/watch?v=eB8C9kirazM Timi elérhetőségei:e-mail: [email protected]: https://web.facebook.com/ensoulcoachInstagram: https://www.instagram.com/ensoulcoach/Youtube: https://www.youtube.com/@ensoulcoach-dr.juhasztimeaBankszámlaszám, ha a Podcastet támogatnád: (HU77) 10700574-74350782-51100005 név: Dr. Juhász Tímea e.v., közlemény: Podcast támogatás Producer: https://web.facebook.com/ttstudioteam https://web.facebook.com/eventomivideo Borító: Göschl Károly

Om Podcasten

Tudtad, hogy légzéssel akár traumákat is feloldhatsz a tudatalattidból? Vajon mi fán terem a családállítás, mit csinál egy Coach..? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatsz a „Miben segíthetek" című podcastemben, melynek során én, Dr. Juhász Tímea holisztikus Coach, ráktúlélő, számomra hiteles világi és spirituális segítőkkel beszélgetek az életútjukról és a szakterületeikről. Ha kíváncsi vagy, hogy milyen segítő módszerek közül választhatsz, hallgasd minden héten megjelenő adásaimat, melyekben első kézből kaphatsz pontos információkat, hogy rátalálhass a Te saját utadra.