10 - Sas Ágnes - kineziológus, életfeladat tréner

A Miben segíthetek Podcast 10. részében Sas Ágnes kineziológussal, életfeladat trénerrel és parapszichológussal beszélgetek. Megtudjuk hogyan lett egy nyitott, cserfes, vidám, osztály bohóca kislányból egy zárkózott, szorongó, ebben a földi világban helyét nem találó szakközépiskolás, aki nem igazán értette mi ez a” test” a lelke körül. Majd kiderül hogyan lépett a kineziológia és segítés útjára 2007-től, hogy hogyan tudja a fizikai létezést összeegyeztetni a lélek működésével, hogy lehet úgy élni a világban, hogy ne vesszünk el benne. Beszélünk arról, hogy hogyan lehetséges a” személyiséget” gyógyítani, hogy szerinte miért születünk abba a családba amelyikbe, hol van a felelősségünk az életünk során, hogyan tudhatjuk meg mi az életfeladat csomagunk. Elmondja, hogy az önismeret lényege az ő megvilágításában a valódi énünket megismerni, és kiemelkedni a felvett szerepeinkből, elengedni a mások szeretetéért való folytonos küzdelmet. Beszélünk arról mi a kineziológia, az analóg terápia, és hogy Ő milyen módon dolgozik, mi a sas és a hangya útja, mik azok az archetípusok, és mit takar az életfeladat szám, és még sok minden másról is. Linkek: Ágnes Facebook URL: https://www.facebook.com/1978sasagi/ Ágnes Youtube csatorna URL: https://www.youtube.com/@sasagikineziologus Ágnes e-mail: [email protected] Ágnes weboldal URL: https://sasagi.hu/ Timi Facebook: https://www.facebook.com/ensoulcoach Timi Instagram: https://www.instagram.com/ensoulcoach/?hl=hu Timi e-mail: [email protected] "

Om Podcasten

Tudtad, hogy légzéssel akár traumákat is feloldhatsz a tudatalattidból? Vajon mi fán terem a családállítás, mit csinál egy Coach..? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatsz a „Miben segíthetek" című podcastemben, melynek során én, Dr. Juhász Tímea holisztikus Coach, ráktúlélő, számomra hiteles világi és spirituális segítőkkel beszélgetek az életútjukról és a szakterületeikről. Ha kíváncsi vagy, hogy milyen segítő módszerek közül választhatsz, hallgasd minden héten megjelenő adásaimat, melyekben első kézből kaphatsz pontos információkat, hogy rátalálhass a Te saját utadra.